Frida ötlete
Idén év elején nem hagyott nyugodni egy gondolat. Milyen jó lenne, ha lenne egy mesekönyv, amiben a gyerekek kedves történeteken keresztül tanulnának az egészséges táplálkozásról. Milyen sokat jelentene hosszú távon, ha már kisgyermekkorban, játékos formában találkoznának az egészséges szokások alapjaival.
Ahogy egyre többet gondolkodtam rajta, megszületett az egészségmanó ötlete.
Néhány nappal később a férjemnek is feltettem a kérdést:
– Figyelj, ha lenne egy egészségmanó, szerinted hogy nézne ki?
– Tessék? Most komolyan ilyeneken gondolkodsz este 11-kor?
Pár héttel később, mikor a kislányom és a férjem éppen hazaértek az óvodából:
– Képzeljétek, kitaláltam, milyen történetek lennének az egészségmanós mesekönyvben. Egyelőre csak a témákat és azt, hogy milyen történeteken keresztül tanít. Kíváncsiak vagytok?
A férjem először csak semlegesen hallgatta, aztán egyre lelkesebben – pont úgy, mint a kislányunk.
– Már én is látom benne a fantáziát! Kezdj el írni, aztán meglátjuk, mi lesz belőle…
És elkezdtem írni.
A történet érdekessége, hogy a mesék már rég elkészültek, amikor még nem tudtuk, hogy fogják hívni vagy hogyan fog kinézni az egészségmanó.
De szépen lassan összeállt a csapatunk, a karakter, kialakult a mesék világa, majd megszületett Frida, az egészségmanó című mesekönyv.
Ki az a Frida, az egészségmanó?
Frida, a legvidámabb egészségmanó Manóföldről, aki azért jött az emberek világába, hogy segítsen a gyerekeknek jobban figyelni magukra és az egészségükre. Mindezt nem kényszerítéssel vagy kioktatással teszi, hanem kedves történeteken keresztül. Így a gyerekek játékos formában fedezhetik fel az egészséges táplálkozás világát.
Milyen témákat érint a mesekönyv?
Az első mesekönyv hat történetet tartalmaz, amelyben a következő mesék találhatók:
- Az egészségmanók feladata – bevezető mese
- Frida és az egészségmanók titka
- Folyadékfogyasztás
- Mese egy különleges barátság kezdetéről – Frida és a víz ereje –
- Reggelizés, kovászos kenyér
- A reggel, ami új szokásokat hozott
- Zöldség- és gyümölcsfogyasztás
- A kisfiú, aki nem szerette a zöldségeket és a gyümölcsöket
- Halfogyasztás
- Erdei csodák és varázslatos falatok
- Fermentálás
- Az egészségmanók ősi titka
A történetekben Frida mellett Panna, Nimród, Léna, Samu bácsi és további szerethető szereplők is feltűnnek.
Hány éves gyerekeknek szól?
A mesekönyvet elsősorban 4–8 éves gyermekeknek ajánljuk.
A kisebbeknek közös olvasással, a nagyobbaknak akár önállóan is élvezhető, és a történetek jó beszélgetések kiindulópontjai is lehetnek a családban.
Ha azonban a gyermek már 3 évesen is nagy mesekedvelő, neki is bátran ajánljuk. Sok kisgyermek ebben a korban már simán végighallgat egy körülbelül 5 perces mesét – főleg, ha érdekes történetről és szerethető szereplőkről van szó.
Milyen hosszúak a mesék?
A mesék körülbelül 5 percesek, így akár egy esti mese részei is lehetnek.
Mi a célom a mesekönyvvel?
Frida, az egészségmanó azért született meg, hogy az egészséges szokások megismerése ne kényszer legyen, hanem az élet természetes és örömteli része.
A gyerekek természetüknél fogva kíváncsiak. Egy szerethető mesehős, egy közösen elolvasott történet és a nyugodt, kényszermentes légkör sokszor többet ér, mint a rábeszélés vagy az alkudozás.
Ha hagyjuk őket saját tempójukban kóstolni, felfedezni és tapasztalatokat szerezni, nagyobb eséllyel alakul ki bennük valódi kíváncsiság és nyitottság az egészséges ételek iránt.
Ez pedig hosszú távon sokkal többet jelent, mint hogy egy adott étkezésnél elfogyjon még néhány falat.
Kinek ajánlom a könyvet?
A mesekönyvet elsősorban kisgyermekes családoknak ajánlom, de jó választás lehet:
- nagyszülőknek
- keresztszülőknek
- óvodapedagógusoknak
- alsó tagozatos pedagógusoknak
- dietetikusoknak és más, egészségfejlesztéssel foglalkozó szakembereknek
És természetesen ajándéknak is jó választás lehet egy 4–8 éves gyermek számára. 🎁📖
Hol lehet megvásárolni?
Ha szeretnétek megismerni Frida kalandjait, a mesekönyvet megtaláljátok webshopunkban.
Győrben személyesen, ingyenesen átvehető, Magyarország többi részére pedig házhozszállítással, csomagpontra vagy csomagautomatába is kérhető.

